Meghalt Jókai Anna

2017. június 05. 20:18

A Kossuth Nagydíjas és Kossuth-díjas író, a nemzet művésze 84 éves volt.

2017. június 05. 20:18

Életének 85. évében elhunyt Jókai Anna Kossuth Nagydíjas és Kossuth-díjas író, a nemzet művésze.

Jókai Anna 1932. november 24-én született Budapesten. Első novelláját 1966-ban, első regényét, a 4447-et pedig 1968-ban publikálta. 1968 és 1977 között öt regénye és négy elbeszéléskötete jelent meg. 1976-ig az írás mellett tanított is, azóta viszont csak az írásnak élt.

1986-1989 között az Írószövetség alelnöke, 1989-től elnökségi tagja, 1990-1992-ig elnöke volt.

A József Attila-díjas magyar író- és költőnő, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja is volt. 1994-ben megkapta a Kossuth díjat, 2014-ben pedig Kossuth-nagydíjjal tüntették ki. 2004-ben vehette át a Prima Primissima közönségdíját, 2012-ben a Magyar Érdemrend nagykeresztjét, 2013-ban pedig Emberi Méltóságért-díjat vehette át. A Nemzet Művésze 2014-ben lett.

Jókai Anna pályafutása alatt számos könyvet, novellát és esszét írt. Műveiben megjelenik az emberi közönyösség elleni küzdelem, a szeretet képviselete a világban, a spiritualitás és a keresztény értékek.

1998-ben jelent meg az azóta huszonkét kiadást megért Ne féljetek című regénye, melynek  megjelenése után nem egyszer úgy nyilatkozott, hogy több regényt már nem ír, 2007-ben a Samuel Beckett és Madách Imre emberiségdrámáira rájátszó, a misztériumdráma műfaját is megidéző Godot megjött című művével jelentkezett, 2012-ben pedig egy új regénnyel, az Éhes élet cíművel.

Nyolcvanadik születésnapjára A szeretet túlcsordulása – Annáról Annának című kötetben mintegy 250-en írtak elismerően munkásságáról. Többek között Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó is megszólalnak.

Jókai Anna 84 éves korában hunyt el. A Magyar Művészeti Akadémia – melynek 2000-ben lett a tagja – saját halottjának tekinti.

(MTI / PIM)

Összesen 101 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
MPkm_-
2017. június 06. 13:49
Nyugodjék Békében! Az igazi magyar szívében örökké élni fog. Művei halhatatlanok!
kálmi
2017. június 06. 11:07
Szép gondolatai emelkedettséget vittek a mai középszerű, trágár, érték nélküli hétköznapjainkba. Nagy kár, hogy sorban távoznak legnemesebb gondolkodóink, Gyurkovics,Csóri, Sütő Csurka,Földesi Margit, Makovecz és most Jókai Anna. Nyugodjanak békében!
u.cserkész
2017. június 06. 11:05
"Öregisten, Nagyisten mit akarjunk s mit nem: törvényed vezessen hogy e kis nép oda ne vesszen át ne lyukadjon helyünkön a térkép ki ne radírozzon a világi lét végképp serkentsd fel szolgád a Magyarok Istenét kend meg könnyektől elhomálylott szemét küldd le a magasból újra e véres-veres földre tartsd köztünk szellemét most és mindörökre. (A Születés előtt túl hosszú volt az Ádvent – hiszen az életünk hovatovább ráment – mielőtt nem késő, Te mondd ki az Áment.)" Isten nyugosztalja, nagyon kedveltem.
Agnieszka
2017. június 06. 08:54
A Szegény Sudár Anna jól tükrözi a tragikus erdélyi magyar sorsot. A Ne féljetek fontos, egyszer mindnyájan megöregszünk, egyedül is maradhatunk, s végül elmegyünk. Az éhes élet is érdekes, mikor minden relativizálódik, és csak végül süt ki a nap. Ez egy jelentős életmű, futását elvégezte, a hitet megtartotta, legyen Övé a dicsőség koronája. Nyugodjék békében és adja a Jó Isten, h. föntről annak örvendezhessen, h. szeretett hazájának sorsa jobbra fordul.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!